Rákattantam mostanában egy kicsit a vízimadarak fotózására. Elsősorban azért, mert rettenetesen kikapcsol az, hogy üldögélek a folyóparton, még akkor is, ha cserében százezer szúnyog lakmározik rajtam. Az egyik leggyakoribb vendég az öbölben a tőkés réce, akire egy délutáni séta során csak legyintünk, annyit látjuk. Pedig...
Pedig így tud pózolni a kamerának:
Vagy páros gyakorlatot bemutatni:
A szombati kócsag fotózás után a hét eleji forróságban sem akartam otthon üldögélni, úgyhogy fogtam a cuccomat és lementem a Dunához. Óriási szerencsémre a kócsag újra a helyszínen vadászott, de most a szokásosnál is félénkebb volt és ahogy meglátott, azonnal egy távolabbi, fás részre repült.
Volt viszont, aki épp ellenkezőleg, érdeklődve indult el felém:
Még a tollpihét sem tudta leszedni a csőréről:
Aztán, amikor látta, hogy semmi izgalmas nem történik nálam, szépen hátraarcot vett és elsuhant. Mivel semmi mozgás nem volt, ezért nézegettem a fotókat, töröltem a rosszakat, aztán egyszer csak megrezdült tőlem három méterre a víz fölé belógó bozótos-fás rész és megjelent néhány bozontos növendék:
Aki látott már kis récét búvárkodni, az tudja, hogy mennyire aranyosak:
A mama meg elfelejtette vacsora után megtörölni a csőrét, ami azért valljuk be, nem a legjobb példa a gyerekeknek:
Egy gyors fejrázás és már mentek is tovább az öböl közepén húzódó kis földnyelvre, ahol a lemenő nap utolsó sugaraiban melegedtek meg:
Tényleg nem sok minden történt az öbölben, úgyhogy egy kicsit arrébb próbálkoztam. A sekélyebb vízben pedig kiváló alanyok voltak a récék:
Az egyik valószínűleg azt hihette, hogy horgász vagyok és számíthat egy kis lepattanó kukoricára, ezért a pihenést és szárnymutogatást felfüggesztve gyorsúszásban elindult felém. Micsoda színekben játszik az a fej:
Nem sokkal később a barátok is követték:
Ez pedig a pillanat, amikor az első versenyző rájött, hogy itt bizony nem lesz vacsora:
Szerencsére nem messze tőlem akadt egy valódi horgász is, akinél sorba álltak, majd éktelen hápogásba kezdtek a récék:
Nem sokára megjelentek a tojók is, hátha nekik is jut az adományból:
Végül azonban maradt a zavarosban és a nádasban szürcsölgetés. Újabb ékes bizonyítéka volt ez a délután annak, hogy a sokak által mindennaposnak gondolt madarak mennyire érdekesek, izgalmasak és például a lemenő nap fényében mennyire elképesztően gyönyörűek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
