A legrosszabb Rambó akcióban
Avagy hogyan ne (?) lopakodjunk!

Ahogy már megírtam a hétvégén direkt ölyveket indultam fotózni, a foglalkozás pedig elérte a célját. Sétáltam vissza az autómhoz, amit egy földutas leágazás szélén hagytam, természetesen ahogy lenni szokott, már beültem, magam mellé támasztottam a fényképezőgépet és indultam... Volna...

Aztán a földúton megláttam egy porfürdőző pacsirtát, és gondoltam azért bármennyire ölyveket jöttem fotózni, egy ilyen lehetőséget inkább nem hagynék ki. Újra a Rambó-gepárd ötvözetű lopakodásomhoz folyamodtam, ami annyira jól sikerült, hogy lényegében a húsz méteres körzetben még a lepkéket is elijesztettem (sajnos a 105 kilóm alatt még a meglehetősen vékony ágak is nagyot roppannak...). Viszont ennek is megvolt az előnye, mert a szemem sarkából négy fekete-fehér-narancs árnyat láttam fellibbenni.

Hoppá.

Kísértetiesen hasonlítottak a Gábor kertjében látott madarakhoz - valószínűleg azért, mert ők is búbosbankák voltak.

Most egy kicsit jobban sikerült az osonás még a lepkék is egy helyben vártak:

img_2256.jpg

Aztán megláttam az egyik bankát, aki szúrós tekintettel méregetett egy távolabbi bokorról:

img_2265.jpg

Aztán gyorsan megértettem a vendégszeretet hiányát, mert az egyik fiatal példány három méterre ült tőlem a földön:

img_2268.jpg

Pont akkor sikerült tehát megzavarnom körülöttem minden élőlényt a "lopakodásommal", amikor a banka vadászni tanította a gyerekeket. Az egyikük pedig megpróbálta ágnak tettetni magát - nem túl sikeresen. Hasonlóan ügyesen bújt el, mint ahogy én próbáltam becserkészni a pacsirtát... Viszont meglepő módon még akkor sem repült el, amikor egy kicsit közelebb kúsztam: 

img_2283.jpg

Kezdett gyanússá válni a dolog, úgyhogy még egy lépést tettem felé, de semmi, meg sem rezzent:

img_2299.jpg

Tényleg nagyon óvatosan még egy kicsit közelebb férkőztem, de ezt már magam sem akartam elhinni:

img_2308.jpg

img_2315.jpg

Még a kertben lévő fészeknél sem tudtam ennyire közel menni hozzájuk, nem hogy a "vadonban". Mindenesetre nem akartam sem a madarat a kelleténél jobban stresszelni, sem a családi békét megbontani, úgyhogy ugyanolyan óvatosan, ahogy felé közelítettem, szépen el is sétáltam az autóig. Elképesztő, ahogy a véletlenek az ember kezére tudnak játszani. Lopakodni még tanulnom kell - vagy mégsem?!

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr2914059020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása