Aki nem ismer kegyelmet
A kócsag újra aktív

A mai történet egy nagy köszönettel kezdődik - nem mindennapi dolog történt ugyanis. Néhány hete a napi hirdetés böngészésem közben rátaláltam egy régi vágyamra, egy gyönyörű objektívre, ami igazi természetfotós ínyencség - ennek megfelelően szabad szemmel, jó messziről is egészen tisztán kivehető összeget kértek érte. Azért csak nem hagyott nyugodni a dolog, és írtam egy szívhez szóló levelet az eladónak, hogy nem számítana-e be ezt-azt az én cuccaim közül. Jött a válasz, hogy ő már tulajdonképpen csak unokákat fotóz, szüksége nincs az én dolgaimra, de ha mégis összejönne a pénz, szeretettel vár. 

A pénz nem jött össze, de lett még egy ötletem, mégpedig, hogy kibérelem az objektívet, amíg nem tudja eladni. Leírtam a tervet, pár perc múlva pedig jött a válasz: menjek el érte, írunk egy kölcsönadási papírt és vihetem az objektívet - úgyis rég használták, még örül is neki Balázs, az eladó. Motorra pattantam tehát munka után és a zivatarfelhők szélén lavírozva Pest felé vettem az irányt. A helyszínre érve sem igazán hittem el, hogy valaki egy szinte tök ismeretlen embernek kölcsönad egy több százezres objektívet, csak úgy, de aztán kiderült, hogy Balázs (aki amúgy fizikus, és hihetetlenül jó fej, nem csak azért, mert kölcsönadta a lencsét) nem viccelt. Szóval pár hétig van nálam egy igazi nagy ágyú, én meg igyekszem kihasználni. Ja, és mindezért volt pofája kérni egy nagy kövér semmit...

Kedden már alig bírtam egy helyben ülni az irodában, menni akartam már nagyon az első tesztre - és ahogy az lenni szokott, munkaidő után már borult is az ég, mire az objektívet felvettem már szakadt az eső is, de szerencsére, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment a vihar.

Én meg ahogy kitisztult az ég, máris szúnyogoktól ölelve lent ültem egy nagy sziklán a Duna-parton, előttem az állvány, rajta a négy kiló körüli objektív - szerencsémre az objektív előtt pedig megjelent a nagy kócsag, és ezúttal igazi vadászlázban égett:

img_2426.jpg

Dárdaként vetette előre a csőrét a vízben, és láthatóan elég jó teljesítményaránnyal tette mindezt, mert egy-két perc múlva már ficánkolt is az első hal a kócsag csőrében:

img_2451.jpg

Egy kis halat a víz színéről kapott fel, aztán a levegőbe dobva nyelte le:

img_2441.jpg

img_2442.jpg

Én meg alig tudtam felvenni a földről az állam - egyrészt a madár, másrészt az objektív miatt. Persze nem minden az eszköz, de azért ez a sorozat a következő sikeres vadászatról nagyon meggyőző volt:

img_2466.jpg

img_2467.jpg

img_2470.jpg

img_2471.jpg

img_2475.jpg

img_2479.jpg
A színen aztán megjelent a szürke gém is, aki gyorsan a kócsag tudtára hozta, hogy ez az ő öble elsősorban, és villámgyorsan elüldözte a fehér madarat, majd szépen megállt a sekély részen és tollászkodni kezdett:

img_2568.jpg

img_2570.jpg

 

Sajnos ő nem vadászott ezúttal, de így is mindig nagy élmény ezeket a csodás vízi madarakat fotózni. A végére aztán még beúszott pár fiatal réce a képbe és itt is nagyon csillogott a kölcsönobjektív:

img_2550.jpg

 

Azóta nagyon-nagyon nehezen teszem le az objektívet, és igyekszem minden adandó alkalommal kint lenni valahol. El sem tudom képzelni, hogy hogy fogom visszavinni Balázsnak - szerencsére egy kis időnk még van együtt...

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr214062169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeeteyKnowsBest 2018.06.22. 18:29:33

Még szerencse, hogy már videózni is lehet. A YT tele van a gödényfélék táplálkozásáról szóló, informatív videókkal.

Shish Yakoo 2018.06.23. 13:49:05

@önfeledt szurikátázás: A kócsagpörkölt még a turulpörköltnél is rosszabb!

Boda B. 2018.06.23. 13:59:04

@PeeteyKnowsBest:
Szia!
Igen, sajnos a videózásban (is) sokat kell még fejlődnöm, de legközelebb meg fogom próbálni. Mondjuk ezen az 500mm-es Sigmán nincs képstabilizátor, de az állvány talán elég lehet egy remegés mentes videóhoz.

Köszi a kommentet!
Üdv
B

élhetetlen 2018.06.23. 16:55:28

Nem egészen értelek. Utadba került valami, amiért úgy tűnik, odavagy, már ki is próbáltad, tehát már nem csalódhatsz benne. Mire érdemes költeni, ha erre nem? Ráadásul nem egy olyan eszközről van szó, amit legfeljebb megveszel fél év múlva, ha összejön a pénz, mert ennyiért, ami most sok neked, nem fogod megkapni a sarki boltban. A helyedben (amiben persze nem vagyok), elgondolkodnék akár baráti kölcsönön, de akár személyi kölcsönös is, vagy megpróbálkoznék, egy, nézd, most ennyim van, a többit részletekben kéréssel. Be tudod saccolni, hogy hányszor fogod megbánni a következő években, ha most visszaadod?
A másik, érzelmi alapon az analóg fotók pártján állok. A nagyapámról 80 éve készült 5x5 cm-es képet, vagy a szülein esküvői képét (70 év) simán fel lehet nagyítani, míg egy digitális kép nagyíthatósága a felbontástól függ. És a meddig, milyen eszközön tárolod, mikor megy ki alólad az eszköz? Videó. Nekem csak tíz körüli útifilmem van, de először átírni VHS-re, mert annak a lejátszásához van olcsó készülék, aztán kimegy a divatból, ha mázlid van, kapsz kölcsön egy készüléket, amivel átírod CD-re, aztán megpusztul a lejátszó, és az új típus nem játsza le a régi CD-t, kell egy cég, akinek van régi, és új készüléke is, hogy át tudja írni, stb. A számítógép? Winchester, mentés nagy floppy, kis floppy, CD, pendrive? Hány évig élnek?
Ezt csak neked szántam, de biztosan kapok majd pár lemarást a kütyüistáktól, de majd túlélem.

2018.06.23. 18:06:12

Ha te hal lennél, mire hívnád fel a figyelmet, hogy elkerüld ezt a problémát?

Boda B. 2018.06.23. 18:38:58

@élhetetlen: szia! Pont ez a gondolatmenet játszódik le bennem...:) Valószínűleg az lesz a vége, hogy néhány már meglévő objektív és egyéb eszköz új gazdát keres, mert igazad van, sokszor megbánnám, ha nem venném meg :)

Köszi, üdv
Bence

Boda B. 2018.06.23. 18:50:25

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: szép kérdés :)
Ne bízz a kettő-négy lábú élőlényekben?!:)
Üdv
B

élhetetlen 2018.06.23. 19:06:23

@Boda B.: Csak szólj időben a tulajnak, hogy tepersz, nehogy közben eladja másnak!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.06.24. 00:16:45

Haha, beste madara.Gondolom, nem sokat rágta a halat lenyelés előtt...:D
Milyen objektív ez?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.06.24. 00:20:06

@geegee: közben már be lett írva részben (nem frissítettem az oldalt, komment előtt) de kicsit pontosabban is lehetne? :-)
Kösz.

Boda B. 2018.06.24. 07:22:58

@geegee: szia! Sigma 500mm f/4.5 EX APO HSM.

Üdv
B

midnightcoder2 2018.06.24. 08:14:31

Gémet fényképezhettem volna én is az anyós udvarán ha épp ott vagyok. Az összes aranyhalat kiette a kerti tóból. Egy kisváros közepén...

]{udarauszkasz 2018.06.24. 11:37:58

A heten voltam kajakozni a szigetkozben, a Zatonyi-dunan Doborgaz, es Cikola kozott. Na, ott aztan minden volt, termeszetfotosoknak ajanlom, de csak alacsony merulesu kajakkal, folyasnak lefele, mert a hodok egy csomo fat bedontottek tobb km hosszan a kis folyoba, van, ahol teljes szelessegeben elzarja a vizet. Hodvarat is lattam, meg valami kocsag felet, de az szurke volt, tele volt veluk a Zatonyi-duna, egesz vegig.

]{udarauszkasz 2018.06.24. 11:40:23

@élhetetlen: Ezzel semmi gond nem lenne, de hol veszel manapsag normalis aron analog gepet?

Boda B. 2018.06.24. 13:19:22

@]{udarauszkasz: szia! Köszönöm a tippet, régóta tervezek már egy kajakos/kenus fotós túrát! Lehet, hogy akkor megvan a célpont is!

Üdv
B

]{udarauszkasz 2018.06.24. 13:31:50

https://www.google.at/maps/@47.9274148,17.3366833,5154m/data=!3m1!1e3!5m1!1e1
En egy GoPro Sessionnel felfegyverkezve indultam neki tavaly. Kenuval nehez, mert konnyu fennakadni. Nekem Sit on Top kajakom van, egyszemelyes, azzal viszonylag konnyu atevickelni a fatorzsek folott, de Zatony, es Cikola kozott van egy zsilipkapu, ott at kell emelni.

élhetetlen 2018.06.24. 17:09:16

@]{udarauszkasz: „de hol veszel manapsag normalis aron analog gepet?”. Én sehol. Nem vagyok fotós, hobbi szinten sem, csak pár ezer turista képet csináltam. Huszonöt évig húzta a Zenitem, aztán 20 éve vettem egy pici Canont, és ezek az én célomnak megfeleltek. Ezt írtam, „,érzelmi alapon az analóg fotók pártján állok”, és ez csak ennyit jelent. Nem vettem digitális gépet, hogy sokkal több képet készíthessek, mert fér a memória kártyára, mert a kutya sem nézné végig, míg 100 képet Marokkóról bárki átlapoz. Videokamerát meg mindig olyat használtam amilyen a barátnőm férjének volt, annyiszor nem kellett, hogy vegyek. Mondom, amatőr vagyok, házi képek, emléknek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.09. 01:45:35

@Boda B.: Közben ránéztem, ötezer dollár újonnan, az anyjuk úristenit, ebből már autót is lehet venni egész jót...Mi a tököm kerül ezeken ennyibe?
Oké, hogy precíz csiszolt üveg, meg finommechanika, de bakker, ez mindenhonnan nézve túl van árazva.Ennek nem szabadna max 2-300 e forintnál többe kerülnie.
És valszeg a gyárban a sor végén jó eséllyel percenként kiesik egy darab, tehát simán nevezhető tömegcikknek...Ehh.

Boda B. 2018.07.09. 08:01:47

@geegee: Sajnos a nagy fix objektívek árai rettenetesen magasak. Arra is vigyázz, hogy ne keverd össze ezt a Sigma 500mm f4.5-öt a sokkal újabb és modernebb Sigma 500mm f4-el - előbbit már nem gyártják, ez van most nálam. Ez a régebbi verzió egy kicsivel megy többért, mint amit te írsz reális árnak.

Amúgy a Sony például most hozta ki a 400mm f2.8-as objektívet, ami 12 ezer dollár lesz újonnan - ennél olcsóbb a Canon és a Nikon verziója is, de a Sony azt nyomja a marketingben, hogy az övék a legkönnyebb. Azokon a szinteken, ahol ezt megélhetés szintjén használják már ezek a szempontok is sokat nyomnak a latban.

Ettől függetlenül egyetértek, átlag halandó számára megfizethetetlen árakon mozognak a nagy objektívek. Persze az is igaz, hogy "tömegcikkek", ettől függetlenül a minőség és kidolgozás, illetve az élesség és felhasználhatóság olyan szintű, ami sajnos (vagy szerencsére) sok esetben indokolni tudja ezt az árat.

Üdv,
B

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.09. 11:43:03

Ezt találtam a bé és há-éknál:
www.bhphotovideo.com/c/product/380705-USA/Sigma_184306_500mm_f_4_5_EX_DG.html
Szerintem ez még a régi...És az usákoknál elvileg még olcsóbb is az ilyesmi, mint Európában,ugye.
A Sony 12e dolláros kályhacsöve meg egyszerűen már az "elgurult a szögletes gyógyszerük is" kategória.
Én meg valamiért azt mondom, hogy ennyiből már nem elég, ha csak szép képet csinál, ennyiért már minimum főzni-mosni-gyereket nevelni is tudni kellene.
Az meg hogy könnyebb 30 dekával, nekem szintén nem elég indok...
:D
Ehh, nem a mi szintünk ez, sajnos.
Azt látom egyedül értelmes megoldásnak, ha valamiért használtan meg lehet venni olcsón,mert mondjuk megunta a gazdag gyerek, vagy ha ki lehet bérelni a telét mondjuk egy 7vg-re, vagy ilyesmi.
Nyomjad a képeket az eszetlen madarakról, ahogy a kályhacső telén kifér, továbbra is!
:-)))
Én maradok az egyszerű 70-300-nál, többre, komolyabbra nem látok értelmet beleinvesztálni.
Esetleg, ha nyerek a lottón...

Boda B. 2018.07.09. 13:38:14

A lottó nálam is be van tervezve, úgyhogy akkor osszuk be, hogy ki, mikor nyer :)

Egyelőre én is maradok a "megfizethető" kategóriánál :)

Köszi, üdv
B

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása