Rengeteg fotós oldalt követek Facebookon, és mindig irigykedve néztem a zöld küllőkről készült képeket. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy lényegében csak a küszöbön kell kilépni, feltartani a fényképezőgépet és lenyomni a gombot, a kép úgyis zöld küllőt talál - kivéve nálam. Akárhogy kerestem-kutattam, sehol nem találtam a környékben. Még a jellegzetes "klü-klü-klü" hangot sem hallottam soha, bármennyire hegyeztem a füleimet.
Gondolom most sokan inkább azon gondolkoznak, hogy az én küllőim hol vannak, de higgyétek el, valós dologról beszélek. A zöld küllő egy nagyon gyakori harkályféle. A neve abból jön, hogy - nem hiszitek el ezt a csavart - nagyrészt zöld, és annyira nem is meglepő, hogy sosem sikerült a nyomára bukkannom, mert hihetetlenül félénk. Ha ember közeledik, azonnal felrepül egy közeli fára és a fatörzs mögé bújik, onnan néha kikukkantva figyeli az eseményeket. Amúgy pedig sokat van a földön, mert a fő tápláléka a hangya.
Épp a gémfotózást szakítottam meg az ebéddel és indultam el a város felé, amikor az autóút baloldalán megláttam egy zöld küllőt sütkérezni a napon. Ilyen helyzetekben nem mindig vagyok a legokosabb, úgyhogy a lehető legidiótább módon megálltam mellette autóval, lehúztam az ablakot és mire a fényképezőgépért nyúltam volna, természetesen már hetedhét országon túl járt a madár.
Szidtam is magam rendesen és igyekeztem a bánatom rántott húsokba fojtani - meglehetősen nagy sikerrel -, de ugye a tegnapi posztból már kiderült, hogy visszatértem a partra, hogy a gémeket fotózzam. Már az autóban ülve gondolkoztam, hogy mik az esélyei annak, hogy a küllő visszatér ugyanoda, az út mellé. Nagyjából olyan 0.1%-ot adtam, ami egy elég pozitív becslés volt, ismerve a madár természetét és félénkségét.
Az is jó a természetben, hogy folyamatosan bebizonyítja, hogy mennyire nem számítanak az ilyen gondolatmenetek. Ugyanazon a ponton, ugyanúgy ült a kis küllő, amire én újra remekül reagáltam, félrerántottam a kormányt és megpróbáltam minél inkább úgy tűnni, mint aki nem akar fotót készíteni. Aztán szép lassan kidugtam az ágyúcsőre emlékeztető objektívet, meg a felsőtestem felét az ablakon és másfél perc leforgása alatt 87 képet készítettem.
Itt jött rá, hogy valaki figyeli:
"Ezt nem hiszem el, hogy már egy hangyabolyt sem fogyaszthatok el nyugodtan, anélkül, hogy paparazzik figyelnék minden mozdulatomat"-nézés:
"Hé, te nyomorult. Te, ott azzal az idióta katonai-mintás objektívvel, hozzád beszélek"-nézés:
"Egy bolyt, csak egy bolyt fogyaszthatnék el csendben, nyugalomban"-nézés:
"Nem érzed, hogy egy kicsit kellemetlen a helyzet?!"-nézés:
"Áh, minek tépem én itt a számat. Inkább elbújok annak a fának a törzsén"-nézés:
Most már talán egy fokkal világosabb, hogy miért is gondolom én punknak a küllőt: az a piros haj szerintem mindent visz, a fehér szem meg csak dob még egyet az amúgy is elég magas megjelenésen.
Az biztos, hogy óriási élmény volt ez a pár perces találkozó, már csak abban bízom, hogy egyszer "munka" közben is elcsípem a környéken - most már legalább tudom, hogy merre keressem...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.