A kotorék ura

A szántón vadászó kócsagokhoz próbáltam valamilyen úton-módon közelebb kerülni - elenyésző sikerrel -, amikor megállt mellettem egy sötétzöld pick-up és barátságosan rámköszönt a vadász.

Régóta szerettem volna találkozni a kedvenc környékem vadászával, mert a természetfotós-vadász szinergia elég jól tud működni. A barátságos üdvözlés után még számot is cseréltünk és megígértem, hogy ha őzbakot fotózok valahol, akkor szólok majd. Aztán egy utolsó mondatként elejtettem, hogy "hej, de jó lenne rókát fotózni idén", amire egy széles mosollyal jött is a válasz: kétszáz méterre, az út mellett, a dombok takarásában van a kotorék, rajta a büszke rókával, a szélre figyeljek, de amúgy három perce még ott napozott. Plusz jó pontokat adtam, mert még odavetette: itt nem bántja őket senki, úgyhogy nyugodtan nevelheti a róka a kölykeit.

Ahogy közeledtem a dombokhoz igyekeztem egyre csendesebb lenni, minden reccsenő ágnál, zizzenő falevélnél felszisszentem. Meg-megálltam, de sehol nem láttam a kotorékot, aztán az egyik domb tetejéhez közeledve meglett: az úttól úgy 40 méterre volt a mezőn, lényegében csak egy irányból láthattam meg, ráadásul a tulaj is épp a délutáni sziesztáját töltötte, ahogy a vadász mesélte:

img_9555.jpg

Azonnal törpejárásra váltottam (azt csak később vettem észre, már itthon, hogy az első fotómtól kezdve rajtam volt mindkét szeme a rókának, fogalmam sem volt, hogy lát), igyekeztem közelebb lopózni a dombok takarásában, de mire közelebb húzódtam, már nyoma sem volt a ravaszdinak. Nem akartam zavarni, sem azt, hogy esetleg miattam kelljen elköltöznie, úgyhogy inkább eljöttem, hogy másnap korán reggel tudjam folytatni a megfigyelést. 

Napkelte után nem sokkal már a poros úton gyalogoltam a kotorék felé és szurkoltam, hogy ne legyen kint a róka, ez látszott ugyanis az egyetlen lehetőségnek arra, hogy közelebb tudjak kerülni, mint az előző alkalommal. A domb tetőről, ahonnan előző nap észrevettem, semmit nem láttam, úgyhogy nyugodtan sétáltam közelebb a kotorékhoz, aztán úgy 30 méterre lehettem, amikor egy fecske húzott el mellettem, épp a kotorék irányába és ahogy a földtúrás mellett elrepült egyszer csak érdeklődően felemelkedett egy vörös fej.

Ahogy jobban megnéztem a kotorékot, az úttal ellentétes oldalon, az árnyékban aludt a róka - csak nem vettem észre, és ami még meglepőbb, ő sem engem.  

img_9569-edit.jpg

Nem nagyon akartam kockáztatni, hiszen kiválóan hall, lát és szagol - úgyhogy inkább összehúztam magam, amennyire csak tudtam és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy valami történjen. Teljes csendben hasaltam körülbelül két-három percet, amikor a semmiből felnézett az addig pihenő róka és elég hamar egyértelmű lett, hogy tudja, hogy itt vagyok:

img_9570-edit.jpg

Mivel az álcám már lelepleződött, ezért megengedtem magamnak a fenti fotót, a fényképezőgép kattanására aztán még érdeklődőbb lett:

img_9571-edit.jpg

Kíváncsian lépett egy-kettőt felém, aztán mozdulatlanul várta, hogy mi következik - csak úgy mint én a fényképezőgép másik végén. 

img_9572-edit.jpg

img_9573-edit.jpg

Szerintem az egyik leggyönyörűbb ragadozónk - és ráadásul az egyik legügyesebb vadász is, hiszen elkapja az egeret, pockot, nyulat, sőt, akár az őzgidát is, de levadássza a madarakat, a tojásaikat és akár a fiókáikat is (mivel jól úszik, a vízimadarakat is megfogja, a hattyúk sincsenek biztonságban tőle), nem veti meg a sáskát, bogarakat, lárvákat, vagy a földigilisztát sem, de megeszi az érett gyümölcsöt, a dögöt is, és persze a házi baromfiállományt is szívesen dézsmálja, ha lehetősége van rá. Nem csoda tehát, ha sokan kártevőként néznek rá, engem viszont, ahogy írtam, valamiért mindig lenyűgöz a róka.  

img_9574-edit.jpg

Szóval ott voltunk, egymástól harminc méterre, mozdulatlanul, és vártuk, hogy mi következik. Hosszú-hosszú másodpercek után még egyet lépett felém:

img_9582-edit.jpg

img_9584-edit.jpg

Aztán a kotorék bejáratából még visszanézett:

img_9593-edit.jpg

Azóta is többször kijárok, tisztes távolból követem a kotorék életét, nehogy megzavarjam őket, és persze várom, hogy a kölykök végre elérjék az egy-másfél hónapos kort, amikor már kimerészkednek a szabadba napozni és játszani - júliustól pedig már együtt vadásznak majd a szüleikkel, hogy aztán késő ősszel elváljanak az útjaik. Izgalmas hónapok következnek rókáéknál - remélem, sikerül megörökíteni néhány felejthetetlen pillanatot! 

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr10015624042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbi 2020.05.11. 09:17:01

Egész jók ezek a cikkek, grat!

Titus Pullo Urbi 2020.05.11. 09:17:23

Egyébként megjegyzem, hogy a kan a szuka után "koslat", ez a pontos neve az udvarlásnak :-)

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"