Visszatértek a méhészmadarak!

Minden évben az afrikai szavannákon érzem magam, amikor a jellegzetes "prü" hangokat meghallom a fejem fölött és csapatostól megjelennek a puszta egén a gyurgyalagok. Szerencsére idén májusban sem kellett sokat várni és végre sikerült néhány méterről megfigyelni őket!

Május elején mindig nagy izgalommal megyek ki fotózni - ilyenkor érkeznek vissza az egzotikus kinézetű, piros szemű gyurgyalagok, akik nagy számban vitorláznak az égen éneklés közben, aztán villámsebesen, zuhanó repülésben vetik alá magukat, ha prédát látnak. Lepkék, darazsak, méhek és igazából bármilyen repülő rovar esik áldozatul tucatjával amerre a csapat halad, hogy aztán a fák felső ágain és vezetékeken pihenjenek meg a vadászat közben. 

Eddig minden évben messze elkerültek a gyurgyalagok, bármilyen trükköt is eszeltem ki, sosem sikerült igazán közel kerülni hozzájuk, most viszont konkrétan az autóm melletti fára szállt egy lenyugvó nap sugaraiban sütkérező példány: 

dsc02274-edit.jpg

Hirtelen alig mertem megmozdulni, nehogy megijedjen és elszalasszam a lehetőséget, de szerencsére nyugodt maradt - én meg igyekeztem minél több képet késziteni:

dsc02277-edit.jpg

dsc02280-edit.jpg

dsc02282-edit.jpg

Itt látszik igazán a kontraszt a szemfesték sáv és a piros szem között:

dsc02285-edit.jpg

dsc02286.jpg

Kifigyeltem, hogy a közelben, egy kis emelkedő oldalában lévő lyukhoz repkednek időről időre, de aztán úgy tűnt, hogy másik fészkelőhely után néztek - én meg két nappal később nagyon örültem ennek, mert a környéket megszállták a helyi terepjárós klub tagjai és pont azokat az emelkedőket nézték ki megmászás céljából, ahol korábban a lyukakat érdeklődően figyelték a gyurgyalagok. Ráadásul ezek a madarak egy évben csak egyszer költenek, mielőtt visszaindulnának Afrikába, ha az meghiúsul... Na, szóval nem túl szerencsés.

Másnap a mezei poszátákat mentem fotózni, akik a környéken fészkelnek (hamarosan poszt is lesz belőlük, egészen elképesztő madarak), aztán akkora szerencsém volt, hogy pont a mellettem lévő fás részre szállt le egy csapat gyurgyalag - ott sikerült elkészíteni a következő videót: 

A videón több érdekesség is látható: egyrészt, ezek a madarak azért vannak itt ilyen viszonylagosan rövid ideig, mert az évnek csak ebben a szakában van elegendő rovar a levegőben, hogy táplálja a felnőtt egyedeket és a fiókákat is - akiknek rendesen fel kell tölteniük magukat, mielőtt elindulnának a hosszú és megterhelő útra Afrikába. Pont ehhez köthető az első érdekesség: mivel az étrendjében (a méhészmadár névnek megfelelően) fullánkosok is szerepelnek, ezért egészen egyedi módszerrel valami kemény felülethez, legtöbbször faághoz ütögeti, dörzsöli a zsákmányt mielőtt bekapná, hogy a fullánkot és méregmirigyet eltávolítsa és így elkerülje a csípéseket.

A másik érdekesség, hogy a gyurgyalagok a tetemes mennyiségű rovartáplálék kemény kitinvázát nem tudják megemészteni, így köpet formájában időről-időre felöklendezik - ahogy az látható is a videón!

Csak remélni tudom, hogy találnak alkalmas fészket a környéken és végigkövethetem a fiókák cseperedését a nagy út előtt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4715707294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása