A gém, aki íbisz

Egy április végi motorozás közben vetődtünk el egy közeli halastóhoz, ahol pár éve jártam utoljára fotózni. Nagy, fehér madárcsapatra lettem figyelmes, először azt hittem, hogy kócsagokat látok, aztán rájöttem, hogy ők bizony a fokozottan védett kanalas gémek!

Eddig egyszer találkoztam ezzel a fajjal két éve, akkor is csak annyira, míg elhúzott a fejem fölött egy kiskunsági kiruccanás alkalmával. A kanalasgém ráadásul igazából nem is gém, hanem az íbiszfélékhez tartozik. A kanalas része viszont igaz a nevének, hiszen a csőre egy kiszélesedő kanálra emlékeztet, amivel a vízben kaszálva vadászik halakra, ebihalakra, rákokra. Ahogy valami hozzáér az érzékeny csőrhöz, már össze is zárja, és nyeli is le az áldozatát.  

img_0361.jpg

Pont a táplálkozási szokásai miatt olyan sérülékeny a populációja, és ez az, ami miatt fokozottan védett madár, félmilliós természetvédelmi értékkel, hiszen csak nagyon speciális vízmélységben tudnak táplálkozni. Épp ezért szárazabb években a populáció egy része nem is kezd fészkelésbe.  

img_0363.jpg

Mivel sérülékeny a populáció, ráadásul vonuló fajról van szó, tehát ritka vendég, ezért nagyon megörültem a megjelenésüknek és igyekeztem minél több fotót készíteni a csapatos halászatról.

img_0365.jpg

img_0366.jpg

img_0368.jpg

img_0370.jpg

img_0374.jpg

img_0375.jpg

A kanalasgémek általában derékig érő vízben, nádasokban fészkelnek - ilyen mély víz kell ahhoz, hogy a ragadozó emlősöket távoltartsák a tojásoktól és később a fiókáktól is, akik kéthónapos korukban már röpképesek és követik a szüleiket. 

img_9730.jpg

Szerencsére a táplálékot kutató csapat új területre tette át a székhelyét, és pont felém repültek. Itt is jól látható, hogy a nevével ellentétben nem gémmel van dolgunk, hiszen a gémfélék behúzott nyakkal repülnek, a kanalasgémek pedig nyújtott nyakkal, mint mondjuk a gólya:

img_9736.jpg

img_9737.jpg

img_9739_1.jpg

img_9742_1.jpg

Már épp új fotóalanyok után néztem volna, amikor a távolból újból megpillantottam a nagy fehér sziluetteket az égen: az új terület aztán mégsem bizonyult szerencsésnek, így a teljes csapat visszarepült a korábbi helyre, ami épp előttem volt, így még egyszer alkalmam adódott repülés közben fotózni ezeket a 110-130 centi szárnyfesztávolságú, 80-90 centis madarakat.

img_9778.jpg

img_9781.jpg

img_9782.jpg

img_9787.jpg

img_9789.jpg

Itt talán a sárgás színű, jellegzetes tollüstökük is jobban kivehető már:

img_9797.jpg

img_9799.jpg

A hazai állomány jelentős részét már fióka korában gyűrűkkel jelölik meg, ahogy ez a következő képeken is látszik, hogy a vonulásukról, iaz élettörténetükről és a túlélési jellemzőikről minél többen tudjanak meg a kutatók.

img_9800.jpg

img_9802.jpg

img_9805.jpg

img_9807.jpg

img_9809.jpg

img_9817.jpg

img_9818.jpg

img_9821.jpg

img_9824.jpg

A kóborlásuk alatt akár 1700 egyed is összeverődhet - bár itt 15-20 madár jött "csak" össze, azért így is értékes élmény volt egy pár órára bepillantást nyerni a kanalasgémek életébe. Szó szerint értékes, mert ha jól számoltam több mint 10 millió forintnyi természetvédelmi érték kanalazta a vizet... 

img_9835.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8515763686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.06.26. 10:25:26

Haha, XXL-es, tarajos libák ezek.
A nevük angolosan írva pedig game.
Ha pedig sokat tökölsz a fényképező beállításaival és közben elrepül, akkor van a game over.
:-)

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása