Előre szólok: ki fog akadni a cukiságmérő - legalábbis az enyém elég gyorsan a maximumon volt, amikor május elején végre előbújtak a róka kölykök a kotorékból.

Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön az a nap, de azért így is a szántóföldről kapargattam össze az államat, amikor először megláttam a kölyköket a kotorék körül játszani - akkor még eltűntek, mire közelebb értem, de nem bántam, mert tudtam, hogy most már csak idő kérdése és jönni fog az a bizonyos alkalom...

Másnap hajnalban már a mezőn sétáltam a kotorék felé téli kabátban és bélelt nadrágban a metsző szélben, amikor egy nyílt területen megláttam a vadászó öreg rókát. Jó két-háromszáz méterre lehettünk, amikor egy pillanat alatt őrült rohanásba kezdett és pár másodperc alatt eltűnt a szemem elől - szerencsére nem a kotorék felé futott...

Ahogy a dombok takarásából kiértem, száz-kétszáz méterről csináltam egy fotót a kotorékról és ráközelítettem a fényképezőgépben:

A kotoréktól balra lévő fülek nagyon jó hírnek tűntek, úgyhogy következett a százméteres törpejárás fényképezőgépekkel, állvánnyal, táskával, kabátban, bakancsban - a végére már nem is értettem a negyedórával korábbi önmagamat, aki fázott... 

Tisztes távolságban, egy beszögellésben hasra feküdtem és vártam, hogy a fűszálaknál is kisebb rókák olyan helyzetbe kerüljenek, ahol már lehet róluk fotót készíteni:

Bár alig egy-másfél hónaposak, de azért a hallásuk már most sem rossz - ez a kölyök egyből felém fordult a halk kattanások után.

Aztán egy picit bátrabb lettem és hasalásból féltérdre váltottam, mert gondoltam ilyen távolról úgysem vesznek észre. Rosszul gondoltam:

Ketten elkezdtek felém futni, míg egy harmadik hátulról figyelte az eseményeket:

Aztán inkább visszavonulót fújtak és a biztonságot jelentő kotorékról figyeltek:

Egyre több apró fül jelent meg:

Végül hat kölyök volt a legtöbb egyszerre előttem - bár az is lehet, hogy többen vannak, mert bevallom őszintén még nem ismerem fel őket arcról...

Ahogy egy kicsit megnyugodtak a nagy események közepette szép lassan egyre kevesebben maradtak kint:

Ők még azért továbbra is élénken figyeltek:

Úgyhogy visszaereszkedtem hasra, hogy ne ijesszem és zavarjam meg őket túlságosan:

Aztán törpejárásban elindultam visszafelé az úthoz, de a két bátor, akik az elején futottak felém, továbbra is szemmel tartott:

A dombról még visszafordultam és örömmel nyugtáztam, hogy a kölyök rókák világa visszaállt a normál kerékvágásba, a játék és felfedezés lett újra középpontban:

Egy nagyon rövid videót is csináltam, bár az állványt nem állítottam fel, óriási szél volt és a helyzetem sem volt túl stabil, de azért nézzétek meg, szuper cukik tényleg!