Ben Boda Photography

Alig bírtam kinyitni a szememet, olyan korán csörgött az ébresztő, félholtan hurcoltam végig magam a reggeli teendőkön. Amikor a felhős égbolton megjelentek az első fénysugarak, már régen a fa mögött álltam. Aztán álltam és álltam és álltam - és nem történt semmi.

Na jó, néhány cinege az etető tőlem legtávolabbi felén néha-néha bemerészkedett a szotyiért - de szigorúan végig takarásban maradva tették mindezt. Aztán másfél óra a 3 fokban és az ingerszegény környezet elég volt ahhoz, hogy úgy gondoljam, hogy inkább megnézem, mi van a Dunán. 

Gondolatban már azt sem tudtam, hogy mit fotózzak a récék, kócsagok és gémek közül - aztán a realitás sajnos elég hamar arcon csapott, nagyot is csattant, mert semmi, de tényleg semmi nem volt a vízen. Na jó, két horgász ült a parton, de rajtuk kívül még egy árva sirályt sem láttam. 

Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy a négy fok-nulla fotó kombináció helyett mennyivel jobb lenne otthon egy forró tea, de aztán sikerült egy kicsit bemotiválnom magamat és kimentem a pusztára, mindenféle előzetes elvárás nélkül, minden mindegy alapon.

Természetesen mondanom sem kell, mit találtam: semmit. Azon gondolkoztam, hogy a felhős, borongós, napsütés nélküli időben még az állatoknak sincs kedve kimozdulni - kivéve egyet, ugye... Azért közben igyekeztem értékelni az apróságokat: a távolban láttam egy tengelic csapatot, mellettük valamivel komótosan pásztázta a rétet az egerészölyv és egész jó kedvre derültem. 

Aztán a nagy semmiből egyszer csak ott volt előttem egy nyúl:  

Eléggé meglepődtünk mind a ketten, ráadásul ugyanazt a taktikát választottuk, a mozdulatlanságot és meredten bámultunk egymásra. Aztán a nyúl megunta a farkasszemezést, és pár pillanaton belül száz méterre volt tőlem (eléggé hihetetlen, de akár 70 km/h-val is tud futni, ami azért nem gyenge). Azért ha nem tudnánk, hogy itt egy nyulat kell keresni, nem biztos, hogy elsőre meglenne, nem?

Teljesen meglepett a találkozó, tavaly egy csomószor voltam itt nyulak után kutatva, mindhiába, most meg a semmiből jön a lehetőség. Már ezzel a pár képpel is nagyon elégedett voltam (hiszen tudjuk, néha egy is elég), aztán még hihetetlenebb módon a nyúl visszajött felém:

És kiderült, hogy nincs is egyedül:

Ami kizárólag akkor fordul elő, amikor szaporodási idő van, mert amúgy magányosan él. Kiskorúak és gyenge idegzetűek most zárják be az ablakot, a többieknek pedig jöhet is egy 18+-os fotó:

A hetvenes futótempón kívül azért van még más is: a szemei is nagy szerepet játszanak a menekülésben, hiszen teljes körben lát - ezért is van, hogy lényegében csak a beteg, legyengült vagy fiatal egyedeket kapják el a ragadozók, az egészséges felnőttek egyszerűen túl gyorsak és ügyesek szinte bármilyen rájuk leselkedő ellenségnek (kivéve persze a vadászokat és az autókat/kamionokat sajnos):

Elindultam visszafelé az úton, még alig-alig dolgoztam fel az élményt, amikor átfutott előttem egy másik nyúl, mögötte egy udvarlóval, aki eszeveszett tempóban üldözte. Nem is csoda, hogy ilyen meglepett arcot vágott:

A fényképezőgép kattanására aztán felfigyelt 

A véleményét pedig elég határozottan kinyilvánította:

Hangosan felnevettem, amikor ezt megláttam a keresőben, ő pedig mint aki jól végezte dolgát hátat fordított, és elviharzott:

Életem eddigi legjobb nyulas élménye a nagy semmivel indult, aztán azzal is folytatódott, de mégis megérte feladás helyett kivárni a végét. Nekem legalábbis mindenképpen!