Már az autóból láttam a mezőn kimérten lépkedő, nagy, fehér madarat, ahogy a fűben kutat. Bár kisbaba épp nem volt nála, azért tudtam, hogy izgalmas délután lesz, mert vadászat közben még soha nem fotóztam fehér gólyát.
Pedig egy vérbeli ragadozóról van szó, elfogyaszt rovarokat, hüllőket, rágcsálókat, sőt, kis emlősöket is, ha a helyzet úgy hozza. Már csak az volt a kérdés, hogy a teljesen nyílt mezőn hogy fogok hozzá közel kerülni anélkül, hogy elijeszteném. Nem sokat segít ilyen helyzetekben a 202 centis magasságom, úgyhogy nagyon érdekes, általános iskolás testnevelés órákon látott törpejárásban indultam el, vállamon a teleobjektívvel, állvánnyal és a többivel... Ha valaki látott, valószínűleg még mindig a térdét csapkodja nevetés közben, annyira szürreálisan nézhettem ki.
Mindenesetre nagyon gyorsan nem tudtam haladni, igaz, nem is akartam, egyrészt mert a törpejárás baromi fárasztó, főleg plusz súllyal, másrészt meg elég figyelmes madár a gólya.
Sikerült nagyjából 100-150 méterre egy kisebb árokban megtelepedni, ahonnan készült pár kép:
Aztán tovább kúsztam-másztam, de hirtelen megálltam, mert a gólya úgy döntött, hogy megmutatja a 160 centis fesztávú szárnyait:
Ahogy már említettem kivételes vadászról van szó. A cickányt például a lakóüregénél kapja el, de szívesen követi a mezőgazdasági gépeket is, amik felzavarják az állatvilágot, ezzel is könnyítve a gólya vadászatát. Hihetetlen adat, de ahogy a fiókák cseperednek, már néhány hetes koruktól kezdve 4 kiló élelemre van szüksége egy gólyacsaládnak! Ez alkalommal azonban a vadászat nem volt sikeres, ráadásul - hiába a legjobb kommandósokra valló törpejárásom - a szeme sarkából valószínűleg látott is a gólya, ezért úgy döntött, arrébb áll és máshol próbálkozik.
Jött viszont helyette a héja, amit csak a nagy messzeségből sikerült lencsevégre kapni:
Majd valamivel közelebb repült a mező másik ragadozója, az egerészölyv:
Végül a kis cigánycsuk is rákiabált egy méreteset egy arra repülő rovarra:
Még egy pillanatra visszatérve az elejéhez: korábban jártunk egy vadasparkban, ahol volt lehetőségem néhány közelebbi képet is csinálni a gólyáról. Az a metsző tekintet...
És akkor egy picit természetvédelemről is! Magyarország kivételes helyzetben van, mert jelentős gólyaállomány tér ide vissza Afrikából - sőt, jó pár gólya itt vészeli át a telet. A gólyák szinte teljesen alkalmazkodtak az emberi jelenléthez, a települések villanyoszlopain és lámpáinak tetején készítik a fészkeiket. Az egyik fő veszély, hogy ezek a fészkelési lehetőségek megszűnnek, illetve, mivel általában légvezetékek körül építenek fészket, az áramütés is egy valós fenyegetés. Ezt egészíti még ki a táplálkozási területeik csökkenése, amihez kapcsolódóan pedig a mérgezés is veszélyt jelent a gólyákra (a különböző növényvédő-szerek, a pocokirtás és az afrikai vándorsáska elleni permetezés is mind-mind potenciális gyilkosa lehet a fehér gólyáknak). Szerencsére külön védelmi programot indítottak a gólyákért, ami egyrészt a fészkelési területek kialakítására, másrészt azok környezetének biztonságossá tételére koncentrál. Akit egy kicsit is érdekel, ITT találja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület egyik vonatkozó írását.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.