Ben Boda Photography

Nagyon sokszor láttam fenyőpintyeket az etető környékén - majdnem az összes alkalommal messze elkerültek és esélyem sem volt értékelhető fotókat készíteni. Aztán jött a józan paraszti ész és a karnyújtásnyira lévő megoldás - bebújtam egy fa mögé...

Ha nem látsz, ott sem vagyok

Elsőre triviálisnak tűnhet, hiszen egy ötéves gyerek is simán kiszúrna, ahogy ott állok egy fa mögött, főleg, mivel kilógok mögüle, de a madáragy egy picit szerencsére másképp működik. Ahogy elfoglaltam a búvóhelyemet, szinte egy pillantás alatt felélénkült az etető világa. Az addig szinte kizárólag cinegékből álló csapatba szép lassan bekapcsolódtak a verebek:

Nem sokkal később a tengelicek, sőt, még egy zöldike is felbukkant: 

Aztán kiderült, hogy tényleg nagyon jól működik a fa mögé bújás, mert megjelentek a fenyőpintyek is:

Szerintem hihetetlenül menő az a fekete fej és a narancsos mellény. Mivel sikerült lélegzetvisszafojtva, szinte mozdulatlanul állnom, ezért egyre közelebb és közelebb kerültem ezekhez az érdekes madarakhoz, itt már szinte hátrálnom kellett volna, ha még egy kicsit közelebb jön:

Mivel a fenyőpintyek csak télen vendégeskednek nálunk, és alapvetően tőlünk északabbra költenek, ezért igyekeztem kiélvezni a helyzetet, hogy fotózhatom őket.  

Aztán egészen egyedi technikát figyeltem meg: ahelyett, hogy a madár egyenesen az etetőbe repült volna, inkább előtte "lebegett" egyhelyben, és sokszor leszállás nélkül csippentett fel egy magot, mielőtt továbbállt. Nagyon szerettem volna elkapni egy ilyen pillanatot, de az első pár próbálkozás kudarcba fulladt: vagy a kép nem lett éles, vagy a madár fordított hátat, vagy egy ág került az objektív és a madár közé - ez volt az egyetlen hátránya az új búvóhelynek. 

Szerencsére nehezen adom fel, és a fenyőpintyek is éhesek voltak, így sikerült elcsípni a következő jelenetet: 

Persze nem egy fotópályázat nyertes alkotás, de azért nagyon is büszke vagyok rá - és persze örülök, hogy pazarul bevált a fa mögé bújás.