Újra az öbölben voltam a kis jégmadár után kutatva - de sajnos most sem jártam nagyobb sikerrel, mint eddig bármikor. Valamiért mindig akkor kezdenek történni a dolgok, amikor már épp elpakolnék és elindulnék haza. Most sem volt ez másképp: a kövek között óriási robajjal jelezte valami, hogy azért érdemes még nézelődnöm egy kicsit.

Próbáltam minél kevesebbet mozogni és füleltem, hogy vajon mi keverhet a kövek között, aztán egyszer csak megláttam napfürdőzni ezt a csodaszép, kobaltkék és zöld színekben játszó hím zöld gyíkot (csak azért tudom, hogy hím, mert teljesen különböznek a nőstényektől): 

Az első kattintásra felém fordult, hogy ő is megnézzen magának:

Aztán a legnagyobb meglepetésemre nem hogy messzebb ment volna, de inkább közelebb jött:

Magyarország legnagyobb gyíkfaja, ami akár 40 centisre is megnőhet (igaz, ebből a farka a 60%), alig fért bele a képbe:

Egy picit utánaolvastam és kiderült, hogy annyira nem is meglepő, hogy felém futott, amikor inkább azt vártam volna, hogy fejvesztve menekül! Egyrészt rengeteg ragadozó les a zöld gyíkra a madaraktól a rókán át egészen a nyestekig, kutyákig és macskákig - sőt a fiatal gyíkoknak a nagyobb ízeltlábúaktól is tartani kell! Épp ezért elég kifinomult módszerei vannak a menekülésre, a legfigyelemreméltóbb az, amikor nagy zajt csapva rohan, majd meglapul és amennyire csak tud halkan elindul visszafelé az üldöző irányába - így illan el a ragadozó megtévesztésével! Ha ez a módszer nem válik be, akkor fára mászik, végső esetben pedig a mindenki által ismert "faroklevetés" következik, ami tudományosabban abból áll, hogy egy izmot megfeszítve eltöri a farokcsigolyát - amíg a ragadozó az így "ledobott" farokra figyel, a gyík elmenekül. Szerencsére erre ebben az esetben nem került sor, visszamászott inkább napozni még egy picit:

Egy kicsit szebb megvilágításban a borostyán sárga szemek is megvillantak, de nézzétek ezeket a színeket:

És ha már a ragadozókról beszéltünk... Hamar világossá vált, hogy miért volt olyan nyugtalan a gyík, amikor körülbelül 10 helyről hallottam egyszerre sziszegést és csúszást. Újabb rövid mozdulatlanság után egy jó másfél méter hosszú kockás sikló mutatta meg a villás nyelvét előbb szolidan:

Aztán kinyújtva is:

Egy pár millimétert mozogtam talán, de már ez is elég volt, a sikló azonnal a vízbe vetette magát és máshol folytatta a vadászatot:

Hihetetlenül érdekes világ a hüllőké és bár a jégmadárról nem készült kép, a gyík és a sikló kárpótolt bőven. Mindig bebizonyosodik, hogy nyitott szemmel járva a természet minden szeglete tartogat kápráztató részleteket...