Újabb afrikai vándor a mezőn!

A szokásos kora májusi fotózásra készültem - általában cigánycsukok, őrgébicsek, gyurgyalagok kerülnek ilyenkor "lőtávolba", esetenként egy vadászatba feledkező vörös vércse vagy egerészölyv repül be elém, meg persze mindig szánok egy kis időt a rókák kotorékához, aztán irány haza. Szerencsére egy olyan páros is az objektív elé került ezúttal, amit még sosem sikerült korábban megörökíteni!

Van a kedvenc fám, ami már egyfajta rituálé lett minden fotózás vége felé - elmegyek oda, hátha épp ott pihen valami nagyon különleges, meg mert ha nem mennék, akkor utána egész nap azon gondolkoznék, hogy vajon lemaradtam-e valami megismételhetetlenül. Amióta az őrgébics pár nászát itt fotóztam, azóta mindig bizakodó vagyok. Ezeknek a látogatásoknak a 95%-a aztán abból áll, hogy állok az út szélén az autóval, lehúzott ablakokkal félórát vagy egyet is, és nézem az üres, korhadt ágakat, aztán megnyugszom, hogy nem maradtam le semmiről és hazamegyek.

Ezalkalommal azonban picit másképp történtek a dolgok...

Egy cigánycsuk pár nem messze vadászott a szántó fölött, én meg csak éppen félszemmel figyeltem őket, még kora reggel volt, de én már túl voltam egy órás várakozáson a kotoréknál mindenféle eredmény nélkül, úgyhogy hazafelé készültem, csak beugrottam a szokásos látogatásra a fához. 

Nagyon halk, nagyon óvatos neszezésre és apró mozgásokra lettem figyelmes a közeli bokorban, aztán a semmiből megjelent egy apró mezei poszáta és a fám melletti magas fűszálakon kapaszkodva jól megnézett magának: 

dsc02526.jpg

dsc02525.jpg

Elképesztően mozgékony, nagyon gyorsan repülő, igazán pici madárról van szó, úgyhogy lényegében egy fotót sikerült készítenem és már vissza is repült a bozótosba a tojó. A telet Afrikában töltő faj májusban gyökerekből, fűszálakból, tollakból épít fészket magának - és úgy tűnt, hogy épp ebbe a folyamatba sikerült bekapcsolódnom külső szemlélőként, mert pár perccel később a tojó újra megjelent, most már építőanyagokkal a csőrében:

dsc02099-edit.jpg

dsc02101-edit.jpg

Ráadásul az is hamar világos lett, hogy a fészkeléshez épp a fám melletti aljnövényzetet szemelte ki magának a poszáta, aki fáradhatatlanul hordta a fűszálakat és vékony ágakat:

dsc02102-edit.jpg

Sejtettem, hogy ha itt egy tojó, akkor lennie kell egy hímnek is, hiszen ők foglalnak revírt néhány nappal a tojó érkezése előtt, és a fészek alapjait is ők teszik le, sőt, más fajokkal ellentétben a költésben és a fiókák nevelésében is aktív szerepet vállal - úgyhogy egy igazi mintaapa és -férj a madarak világában. 

Aztán meghallottam az éneket, ami egyre közelebbről és közelebbről hangzott, míg végül minden számításom tökéletesen bejött és a kedvenc fámra repült a mezei poszáta hím, majd élénk éneklésbe fogott:

dsc02107-edit-2.jpg

dsc02104-edit.jpg

dsc02105-edit.jpg

dsc02106-edit.jpg

Talán a képek azt is átadják, hogy miért szeretem ezt a fát annyira: mivel a háttér a gyönyörű, és minden évszakban más színt mutató mező, ezért a fotókon egy csodásan elmosott, élénk színekben gazdag hátteret kapunk, ami kiválóan segíti kiemelni az alanyunkat - ez esetben az éneklő poszátát. 

A teljes élmény érdekében körülbelül ezt hallottam:

Azóta néhány alkalommal láttam a párost, akik megfeszítetten dolgoznak a fiókák táplálásán és nevelésén - de egyszer sem szálltak a fára, sőt, igazából csak pár pillanatra mutatták magukat. Ezért is örülök, hogy akkor május elején nem hagytam ki a hagyományt és meglátogattam a fát!

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr9715733302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása