Nem olyan régen a Kiskunsági Nemzeti Parkban jártunk és azóta próbálom megfogalmazni az ott látottakat, illetve az élményeket. Annyira sokszínű, élettel teli, csodálatos hely, hogy nagyon nehéz ezt pár sorban összefoglalni, még képekkel is, ráadásul annyi minden történt iszonyatosan rövid idő alatt, hogy körülbelül könyvet lehetne belőle írni. Az élmények sorában ezúttal hátulról előre haladok...

Alig lehetett lelőni az autóban, ahogy zötykölődtünk kifelé a poros úton; beszéltem gulipánról, gólyatöcsről, sirályról, ludakról, hattyúkról, héjáról meg még ezer másról, amit az elmúlt két órában láttam. Szépen ment le a nap, amikor az úton, körülbelül 200 méterre az árnyékos részen láttam egy alakot. Gyorsan megegyeztünk benne, hogy biztos egy nyúl volt, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Aztán ahogy közelebb értünk egyszer csak megjelent három kis alak - és ekkor tudatosult, hogy egy kotorék fiatal lakóit látom.

Őszintén szólva el sem hittem, hogy ennyire közel engednek, és láthatólag nem is nagyon érdekeltük őket. Sajnos egy műanyag darabbal játszottak, amit egy kedves szemetelő hagyhatott el "véletlenül". Szomorú dolog ezt látni, főleg egy nemzeti park területén...

Egy ponton már körülbelül 30 méter volt csak köztünk, amikor az egyik ifjonc ahelyett, hogy távolabb ment volna, inkább felénk futott - de még ekkor sem tűnt fel neki az autó a semmi közepén, vagy legalábbis nem érdekelte. 

Aztán a testvére sem akart lemaradni, ő is elindult utánunk:

Végül következett egy kis testvéri "harc":

A nagy játékban aztán hamar ki is fáradtak és az egyik kölyök az út közepén pihent meg, ahol a lemenő Nap épp megvilágította a kobakot:

Aztán annyira felbátorodtam, hogy gondoltam még ennél is közelebb megyek, de persze ez már azért a kis rókák tűréshatárán is túlment és egy pillanat alatt eltűntek a kotorékban.

A nap koronázása volt ez - a tengernyi élményt meg ígérem, hogy megpróbálom minél előbb megosztani!