Majdnem kilenc éve már, hogy egy közeli település határában, egy lovarda udvarán megláttam Fügét, a francia bulldogot. Azelőtt egy boxerünk volt, akit imádtunk, varázslatos teremtés volt, de aztán egy betegség elvette tőlünk. Van ugye a mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes - ennek tükrében aztán hamar megtaláltam az interneten a hirdetést, benne Fügével.
Féléves volt, úgy vitték vissza a tenyésztőhöz az első gazdái, mert kiderült, hogy a kislányuk allergiás a kutyaszőrre. Füge pici volt, esetlen, a fülét és a pofija felét átharapta egy másik ott élő kutya, emiatt az egyik füle folyamatosan lefelé konyult, ráadásul a farkát is rossz helyen vágták le - úgy jellemezte az eladó, hogy hibás. Nekem meg úgy tűnt - lehet, hogy épp ezért -, hogy nagyon is tökéletes kis kutya, úgyhogy hamarosan már az anyós ülés előtt feküdt az autóban, remegett a félelemtől, új volt a helyzet, meg mi is.
Aztán kapott egy kis piros kendős nyakörvet, egy piros pórázt és így, már sikkesen mentünk is hazafelé - mert hogy azt elfelejtettem eddig említeni, hogy az egészet anyukám tudta nélkül intéztem, meglepetésként. Amikor aztán anyu hazaért a munkából csak a hortyogás tűnt fel neki, aztán persze az alig pár kilós kis tigriscsíkos vadorzó egy másodperc alatt a szíve legmélyére csempészte be magát.
Kiderült, hogy a hibásnak bélyegzett kutyus a legbarátságosabb, legmelegebb szívű, legkedvesebb teremtés, akit valaha az utamba sodort a sors. Imádott szöcskére vadászni a templom melletti füves részen, meg a hosszú sétákat a Duna-parton; imádta a havat, csúszkált és hempergett benne minden adandó alkalommal, meg persze imádott rengeteget aludni, finomabbnál-finomabb ebédeket végigkóstolni a mamánál, és azt, ha sokan, sokáig simogatták. Ha csak a lehetőség megcsillant, hogy az utcán valaki végigsimítaná a pocakját, már vetette is hanyatt magát.
Kiváló kutyus volt, minden tekintetben, aki sosem volt rossz, aki mindig tudta, hogy szeretve van, és ezért aztán rengeteg szeretetet sugárzott magából, bármerre járt. Mellette minden rosszabb nap valahogy jobb lett, minden szomorúság valahogy enyhébb lett és minden bánatot könnyebben viselt az ember - egyszerűen azért, mert ott volt és nyugtatóan nézett a két szép nagy barna szemével.
És sajnos pont most nincs már itt, amikor a legnagyobb szükség volna rá, most, amikor mindenki szomorú, bánatos és a legrosszabb nap van.
Mert elaludt. Végleg.
Na, nem mondom, nem adta könnyen magát a betegségnek, mert igazi harcos volt. Hosszú hónapokon keresztül küzdött teljes erejével - meg persze mi is ott álltunk és állunk az oldalán, és tényleg mindent megtettünk, amire lehetőségünk volt, de nem volt már több hely a sakktáblán, mattot kaptunk a betegségtől. Tavaly áprilisban két hónapot jósoltak neki, amiből aztán lett három, majd négy, aztán öt és most itt vagyunk majdnem kilenc hónappal később. Kilenc nagyszerű, szenvedésmentes, élettel és közös élményekkel teli hónap.
Varázslatos volt látni, hogy a szeretet - és persze a gondos, lelkiismeretes orvosi beavatkozás, amit ezúton sem tudom pontosan, hogy hogyan tudunk megköszönni dr. Simon Józsefnek - még micsoda kitartást, energiákat és életet adott Fügének. Így tudta ő majdnem megötszörözni azt az időt, amit jósoltak neki.
És abban is biztos vagyok, hogy ő, ott fent a felhők között már gondtalanul üldözi a többi kutyussal a réten a szöcskéket, és gyűjti szorgosan a simogatásokat - mert mellette nem lehet csak úgy elmenni... Az a sallangmentes, mélyről jövő kedvesség, ami belőle áradt, mindenki szívébe utat talált, aki találkozott vele.
Most rossz. Nagyon rossz. Hiányzik minden szobából, minden utcáról és minden pillanatban. Üresen kong a szív. Ugyanakkor soha senki nem tudja majd elvenni tőlünk azt a kilenc évet, amit beragyogott számunkra és azt az életet sem veheti már el tőle senki, amit mi tettünk neki boldoggá, felhőtlenné és vidám emlékekkel telivé.
Füge, drága kiskutyánk, mindig szerettünk, és mindig szeretni fogunk, és biztos vagyok, hogy még találkozunk... máshol, máskor. Köszönjük ezt a kilenc évet, senkivel nem töltöttük volna szívesebben és sosem felejtjük el - ahogy téged sem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
