Az éjszaka apró réme

Azt hiszem, hogy nehezen tudnék szórakoztatóbb és jobban kinéző madarat mondani a kuviknál. Ez az apró bagoly egyszerre mulatságos és egyben hidegvérű vadász - nekem meg volt szerencsém két méterről találkozni vele.

Pedig a történelem során nem mindig volt túl népszerű szegény kuvik. Halálmadárnak is nevezték, mert egyes elgondolások szerint a halálos betegek házain jelent meg a bagoly, ahol aztán jellegzetes sivító hangjával jelezte, hogy itt a vég. 

Én mindenesetre hihetetlenül örültem, amikor egy vasárnap késő délután először hallottam a hangját. Szülinapi ajándékomként épp egy lesben ültünk, és alig vártuk, hogy végre személyesen is találkozzunk ezzel az alig több mint 20 centis bagollyal. Bár egyszer megjelent egy pár másodpercre, utána több mint 4 órát vártunk rá. Már elkezdtem volna összepakolni a felszerelést, amikor a semmiből megjelent az egyik beszálló ágon.

img_6330-edit.jpg

Folyamatosan úgy néz ki, mintha egy kicsit bírálna - köszönhetően a kicsit lapos fejének. Ráadásul olyan szemhéjai vannak, mintha egy emberről mintázták volna. 

img_6358-edit.jpg

Nem olyan?!?! Mindenesetre tényleg egy vérszomjas ragadozóról van szó, aki a földigilisztától kezdve a rovarokon keresztül a fácán fiókákig bármit elkap. Nyulak? Nem gond. Vakond? Jöhet. Pocok? Ide vele. Fülbemászó? Inkább csőrbemászó - még azt sem veti meg a kuvik. Persze ahogy leszállt, én őrült módjára kattintgatni kezdtem, amire így meredt rám (amúgy pedig nézzétek a lábakat, azért nem olyan vicces ám, még kicsiben sem):

img_6357-edit.jpg

Aztán körülnézett, hogy tiszta-e a terep:

img_6337-edit.jpg

img_6340-edit.jpg

De nem csak jobbra és balra ám, hanem jó bagolyhoz méltón minden irányba, amerre a nyaka engedte:

img_6331-edit.jpg

img_6350-edit.jpg img_6321-edit.jpg

img_6362-edit.jpg

Még egyszer felénk nézett:

img_6364-edit.jpg

Majd miután megbizonyosodott, hogy senki nem akar az életére törni, a neki kikészített húsra terelődött a figyelme.

img_6371-edit.jpg

Egy pillanat alatt hangtalanul az etetőre vetette magát, majd még egyszer visszanézett:

img_6381-edit.jpg

Aztán a két hatalmas szem már a távozás irányába meredt, és néhány pillanat múlva elnyelte a sötétség a kis kuvikot:

img_6388-edit.jpg

Öt perccel később pedig a mi időnk is lejárt, mit ne mondjak, időzíteni is tud a kuvik, akinek amúgy a latin neve Athene noctua. Hogy miért? Mert már egy időszámításunk előtti ötödik századból származó bronzszobron is egy kuvik bukkant fel Athéné kezében. Akkoriban inkább a bölcsesség és a tudás jelképeként tekintettek rá - nekem ez a hasonlat sokkal jobban tetszik mint a halálmadár... 

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr5414664053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.03.06. 00:59:24

Haha, üvexemű, rotoros nyakú bagolygyerek...
Szerintem simán körbe tud fordulni a feje, nagyon bírom.
:D

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása