Cinege aggyal gondolkozni

Csütörtök-péntek magasságában pillantok rá az előrejelzésre először, csak hogy körülbelül lássam, lesz-e értelme az etetőhöz menni fotózni a hétvégén és ha igen, akkor mikor. Bár az is igaz, hogy ha esik a hó, akkor azért érdemes, ha fagy van, akkor azért, ha egy kicsit borongós, akkor jó drámai fotókat lehet lőni, ha felhős az ég, akkor szép a szórt fény, ha pedig napos, akkor könnyű jól bevilágítani az alanyt. Jobban belegondolva, nem is tudom, minek nézem az előrejelzést...

Jeleket küld az univerzum

Párszor már leírtam, de továbbra is igaz, hogy az egyik legnagyobb vonzereje a fotózásnak számomra az, hogy nem tudom előre, hogy mi fog történni. Nincsenek garanciák - és pont ettől annyira páratlan, amikor valami történik. Már az odafelé vezető úton azon agyalok, hogy vajon mit fogok látni, jön-e a meggyvágó, megjelenik-e a szajkó, észreveszem-e a karvalyt - vagy esetleg még a cinkék is elkerülik az etetőt és magamban üldögélek egy-két órát.

Azt azért nagyjából sejtettem, hogy ez a vasárnap nem lesz rossz, mert már az autóúton, itt a város közepén komótosan átsétált előttem két őz és bár nem hiszek az univerzum jeleiben és üzeneteiben, azért ettől az addig is jó kedvem még tovább javult.

Kicsit előreszaladok, ha üzent az univerzum, ha nem: jól is sikerült! Egy-két óra alatt tíz fajt sikerült lencsevégre kapni, épp ezért úgy döntöttem, hogy egy picit szétszedem a mondanivalót, hogy ne legyen novella, és ne kelljen 150 képet feltöltenem egyszerre.

A beszálló ág(ak)

A jól bejáratott terepeken mindig igyekszem új kompozíciókat létrehozni, amihez a legegyszerűbb, ha új környezetben fotózom a madarakat. Ehhez a legkönnyebb út az, ha beszálló ágakat kapnak. Itt törekedni kell arra, hogy mindenki jól járjon: jó helyre kell tenni a beszállót, hogy a madaraknak kényelmes, biztos leszálló helye legyen az etető környékén, ami egyben azt is eredményezi, hogy egy kis ötleteléssel új szögekből, új hátterek előtt, új képeket csinálhatok. Fogtam tehát pár ágat és igyekeztem cinege aggyal gondolkozva leszúrni őket. Úgy tűnik, hogy elég jó cinege lennék, mert lényegében azonnal használni kezdték az ágakat a madarak. Természetesen ki más érkezett volna elsőnek, mint az őszapó:

img_8961.jpg

img_8960.jpg

Szerencsére a kis tollgombóc példáján felbátorodott egy kék cinege is: 

img_8978.jpg

img_8982.jpg

Aztán az egyből hamarosan kettő lett:

img_8976.jpg

img_8977.jpg

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak fogtam azt a két ágat, leszúrtam őket a földbe, leültem és már kattogott is a gép. Vagyis tulajdonképpen ez történt, de előtte azért nagyon sok órán keresztül figyeltem azt, hogy honnan közelítik meg az etetőket általában, hol van az a határ, ahol még berepülnek elém és hol érzik veszélyeztetve magukat, meg persze az is fontos szempont volt, hogy a napfény melyik oldalról érkezik majd és lehetőleg tiszta, egységes legyen a háttér is. 

A nagy szerencse abban rejlett, hogy azonnal beiktatták az útvonalukba az ágakat. Igaz az első cinegék és őszapók után jó 30-40 perc üresjárat is volt, mire újra visszatértek, de érdemes volt várni:

img_8957.jpg

img_8951.jpg

img_8955_1.jpg

img_8956.jpg

Nagyon nehéz folyamatosan egy helyre koncentrálni ennél a helynél, hiszen majdnem tíz etető van kint egy nem túl nagy területen - a madarak meg persze azt részesítik előnyben amitől a legtávolabb vagy, vagy aminek hátat fordítasz. Frusztráló tud lenni, hogy nézel magad elé a beszálló ágakra, várod, hogy megjöjjön a madár, tudod, hogy meg fog, de mögötted óriási a hangzavar, folyamatos a repkedés, csicsergés, kopogtatás, magok szóródnak szét az etetőről, akkora a balhé - aztán ahogy hátat fordítasz, hogy megnézd, hogy mi történik, abban a pillanatban berepül a madár a beszálló ágakra, amit az előző negyven percben szugeráltál és mire észbe kapsz és belenézel a kamerába már csak az üres ágakat látod.  

Úgy az ötödik ilyen eset után már azért dühítő tud lenni a dolog - de persze csak egy valakire haragudhatsz, magadra... Mindenesetre még mielőtt teljesen elment volna a fény a területről, ez a kis őszapó visszatért: 

img_9035.jpg

img_9037.jpg

 

Őszintén szólva annyi, de annyi minden történt még, hogy nem is tudom, hogy fogom összefoglalni: vörösbegyek, pintyek, verebek, szajkók, fakopáncsok és a kedvenceim, meggyvágók is voltak szép számmal, szóval tényleg alig tudtam, hogy merre nézzek (pedig a beszálló ágakat kellett volna...). Következőre azt hiszem elmondom, hogy milyen, amikor a verébalakúak terror alá vonják az etetőt... 

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8515451374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"