Ha valaki mostanában autózik és lakott területen kívül is vezet az útja, akkor nagy eséllyel találkozni fog az út mentén csipegető fácánokkal - ha véletlenül mégsem, akkor a hangját előbb-utóbb biztosan hallhatja, imádnak jelt adni magukról egy-egy éktelen kiáltással.

Engem kifejezetten szórakoztat, amikor egy fácánkakas vagy tyúk az utolsó pillanatig kivár, aztán amikor már majdnem odaér az autó hozzá, akkor kettőt ellép az úttól és "lehajol", mintha ettől láthatatlanná válna, aztán csak várja a sorsát. 

Ez a (néha) túlzott bizalom nem annyira meglepő, hiszen a vadásztársaságok minden évben rengeteg zárt térben tenyésztett, "szelíd" egyedet engednek szabadon, akik közül sokan ragadozók, sokan pedig autók áldozatai lesznek. Az ókorban hozzánk - és szinte a világ összes tájára - betelepített madár nem kártékony és az egyik legfontosabb apróvadunk.

Az egyik legutóbbi fotózásból hazafelé tartva láttam meg egy kakast - tyúkokkal körbevéve, hiszen a fácánok világában a poligámia eléggé megszokott, így van, hogy egy kakast 2-3-4 tyúk is követ. Ahogy észrevett, jött a szokásos hajolás és mozdulatlanság:   

Aztán a felismerés, hogy nem sikerült láthatatlanná válnia és a villámgyors menekülés:

Egy kis természetvédelmi galibát azért mégis okoz a fácán, még ha nem is tehet róla, hiszen sok védett ragadozó esik áldozatul annak, hogy lelövik a fácánok pusztítása miatt (még ha erre nincs is közvetlen bizonyíték). 

A fenti találkozás után kétszáz métert sem tettem meg, egy másik füves részen jött a következő kakas - szerencsére itt már a lemenő Nap is gyönyörű fényt adott:

Itt a rövid rejtőzködést gyors menekülés követte, két rikkantás mellett 30-40 méter futás következett, aztán egy rövid repülés (amiben, a közvélekedéssel szemben nagyon is jó a fácán) és már el is tűnt a szemem elől:

A csodás piros fej mellett nézzétek meg a füleket díszítő tollakat - na meg persze a hatalmas faroktollak is büszkén követik a villámgyorsan menekülő kakast.