Néhány évvel ezelőtt valamelyik nagy múltú csatorna természetfilmjében láttam először a tövisszúró gébicset. Megragadt bennem, elsősorban nem azért, mert maga a madár egészen elképesztő a kék-fehér-fekete-barna színével, hanem mert táplálékszerzési, pontosabban raktározási módszereit még a legelvetemültebb pszichopata gyilkos is megirigyelné.

A tövisszúró gébics - ahogy azt a neve elég jól mutatja - ugyanis, amikor sok zsákmányt ejt, nem habzsolja be az összeset, hanem az áldozatait bokrok töviseire szúrja fel - mint amikor mi hűtőbe tesszük a felvágottat. Finoman szólva is kegyetlen, de a kis gébicset ez cseppet sem aggasztja.

Régóta fentem már a fogamat... akarom mondani az objektívemet egy gébicsre és a cigánycsukoktól nem messze rátaláltam egy párra, akik szintén a bernátkúti büntetés végrehajtási intézet melletti földeket választották az otthonuknak. Épp most jöhettek meg, mert a telet ők is Afrikában töltik - van eszük, na.

Tényleg gyönyörű madár, főleg a hím, akinek hamvas kékes fején zorró-maszkként húzódik egy fekete csík, ami egybeolvad a szintén fekete szemével. Romantikus alkat, halkan énekel, rovarokkal kényezteti a kiszemelt tojót, akinek még a lehetséges költőterületeket is bemutatja, hogy a hölgy választhassa ki azt, amelyik neki a legjobban tetszik - igazi Casanova.  

Először a hátam mögött, a cigánycsukoktól nem messze tűnt fel a hím, aminek a kis cigánycsuk nemtetszését fejezte ki, hiszen a fészek közelében nem túl jó hír egy gébics, aki alkalomadtán elfogyaszt gyíktól kezdve madárfiókán keresztül lényegében bármit. Szerencsére a csukoktól érkező rossz szavak arra késztették a hímet, hogy pont elém repüljön egy kis bokor ágára.

Egy pillanat alatt elkapott egy rosszkor rossz helyen lévő bogarat a levegőben:

Aztán pont egy másik pillanat kellett ahhoz, hogy megegye:

Majd még eggyel gébicsszemet nézett (ez a képem amúgy eléggé kedvenc lett arról a napról):

Aztán két bogár elfogyasztása után elégedetten pihent meg:

Még egy kicsit közelebb is tudtam férkőzni:

A tojóról is kattintani tudtam egyet, de sajnos nem lett az igazi a kép, de higgyétek el, mint a madárvilágban általában, itt is a hím az érdekesebb színvilágú. 

Persze, tudom én biológiailag, hogy hogy van, de azért csak felfoghatatlan még mindig számomra, hogy hogyan képes egy 20 grammos madár úgy vadászni, ahogy, aztán kitalálni azt, hogy az el nem fogyasztott ételt tárolja valahol, aztán emlékezni arra, hogy hol tárolta (meg mondjuk elrepülni Afrikába...).