A kócsag fotózás után egy napot sem akartam vesztegetni az új objektívvel, úgyhogy másnap munka után gyorsan a szántók felé vettem az irányt - ott mindig szinte garantált a siker, valami mindig történik, ráadásul a mindennapos viharok is épp szünnapot tartottak.
Még a bevezető úton is alig haladtam pár métert, amikor két vadászó gólyára lettem figyelmes. Hihetetlenül érdekes volt látni, ahogy lelkiismeretesen kutattak a táplálék iránt. Először nem tudtam, mik lehetnek a kis fekete foltok a fehér tollakon, aztán rájöttem, hogy a környéken legeltetett szarvasmarhákról látogattak át a legyek (akik rövid időn belül engem és az autómat is megtalálták...):
Mentem még pár száz métert, amikor egy magányosan álló, elszáradt fán akadt meg a szemem. Pont azon gondolkoztam, hogy mennyire remek beszálló lehetne ez madaraknak, mert tökéletes volt a megvilágítása, és a háttere sem volt túl zsúfolt, amikor szinte másodpercre pontosan megjelent rajta a tövisszúró gébics hím és a tojó (akikről még az oldal indulásakor írtam, itt):
Félrehúzódtam az úton, átkászálódtam az anyósülésre és az ajtót használtam állványként, mert féltem, ha kiszállok az autóból, azzal elijesztem őket (alig volt öt-hat méter köztünk). Így viszont láthatóan nem voltak szégyenlősek, közelebb húzódtak és családi megbeszélést tartottak:
Aztán a hím elindult táplálékot keresni, a tojó pedig óriási szépítkezésbe fogott:
Épp befejezte a tollászkodást, amikor a kis zorrómaszkos vadász visszatért egy apró bogárral:
Ezt aztán jó férjként és igazi úriemberként azonnal odaadta a tojónak, majd a fától körülbelül egy méterre elrepülő lepke után reppent, akit egy hihetetlenül elegáns mozdulattal kapott el. A tojó még az előző ajándékot sem tudta lenyelni, de a hím már kínálta is a következő, még ínycsiklandóbb fogással:
Közben az is bebizonyosodott, hogy az út mellett fészkel a pár, mert a hím által felajánlott bogarak egy részét a tojó nem fogyasztotta el, hanem inkább berepült vele a fészekhez, ahol a fiókák várták a vacsorát. Elképesztő volt végigkövetni ezt a jó pár percig tartó rituálét. Majd a hím egy közeli fára repült, ahonnan egy hernyóval tért vissza. Szerencsémre az egész "átadás-átvétel" procedúrát sikerült lencsevégre kapni:
Kérem:
Kapom:
Elveszem:
Fogom:
Megnézem:
És egyben lenyelem:
Az étkezések végén az ágakba "törölték" a csőrüket a gébicsek - mint amikor jól nevelt emberként mi a szalvétával töröljük le a maradék pörköltet a szánkról. Aztán iszonyatos palávert rendeztek, mert a közelben keresgélő verebek közül az egyik az "Ő" fájukra talált repülni. Cserében rettenetes kiabálást és szárnycsapkodást mutattak be a gébicsek, és messzire üldözték a verebeket. Tényleg elképesztő élmény volt figyelni a szokásaikat ezeknek az apró, de annál sikeresebb vadászoknak. Remélem, hogy összesodor még velük is a sors!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.