Így kényeztesd az asszonyt!
Avagy mekkora úriember a tövisszúró gébics

A kócsag fotózás után egy napot sem akartam vesztegetni az új objektívvel, úgyhogy másnap munka után gyorsan a szántók felé vettem az irányt - ott mindig szinte garantált a siker, valami mindig történik, ráadásul a mindennapos viharok is épp szünnapot tartottak.

Még a bevezető úton is alig haladtam pár métert, amikor két vadászó gólyára lettem figyelmes. Hihetetlenül érdekes volt látni, ahogy lelkiismeretesen kutattak a táplálék iránt. Először nem tudtam, mik lehetnek a kis fekete foltok a fehér tollakon, aztán rájöttem, hogy a környéken legeltetett szarvasmarhákról látogattak át a legyek (akik rövid időn belül engem és az autómat is megtalálták...):

img_2592.jpg

Mentem még pár száz métert, amikor egy magányosan álló, elszáradt fán akadt meg a szemem. Pont azon gondolkoztam, hogy mennyire remek beszálló lehetne ez madaraknak, mert tökéletes volt a megvilágítása, és a háttere sem volt túl zsúfolt, amikor szinte másodpercre pontosan megjelent rajta a tövisszúró gébics hím és a tojó (akikről még az oldal indulásakor írtam, itt):

img_2689.jpg

Félrehúzódtam az úton, átkászálódtam az anyósülésre és az ajtót használtam állványként, mert féltem, ha kiszállok az autóból, azzal elijesztem őket (alig volt öt-hat méter köztünk). Így viszont láthatóan nem voltak szégyenlősek, közelebb húzódtak és családi megbeszélést tartottak:

img_2693.jpg

img_2698.jpg

Aztán a hím elindult táplálékot keresni, a tojó pedig óriási szépítkezésbe fogott:

img_2705.jpg

img_2813.jpg

img_2814.jpg

img_2816.jpg

Épp befejezte a tollászkodást, amikor a kis zorrómaszkos vadász visszatért egy apró bogárral:

img_2712.jpg

Ezt aztán jó férjként és igazi úriemberként azonnal odaadta a tojónak, majd a fától körülbelül egy méterre elrepülő lepke után reppent, akit egy hihetetlenül elegáns mozdulattal kapott el. A tojó még az előző ajándékot sem tudta lenyelni, de a hím már kínálta is a következő, még ínycsiklandóbb fogással:

img_2723.jpg

Közben az is bebizonyosodott, hogy az út mellett fészkel a pár, mert a hím által felajánlott bogarak egy részét a tojó nem fogyasztotta el, hanem inkább berepült vele a fészekhez, ahol a fiókák várták a vacsorát. Elképesztő volt végigkövetni ezt a jó pár percig tartó rituálét. Majd a hím egy közeli fára repült, ahonnan egy hernyóval tért vissza. Szerencsémre az egész "átadás-átvétel" procedúrát sikerült lencsevégre kapni:

Kérem: 

img_2836.jpg

Kapom:

img_2837.jpg

Elveszem:

img_2838.jpg

Fogom:

img_2839.jpg

Megnézem:

img_2841.jpg

És egyben lenyelem:

img_2842.jpg

Az étkezések végén az ágakba "törölték" a csőrüket a gébicsek - mint amikor jól nevelt emberként mi a szalvétával töröljük le a maradék pörköltet a szánkról. Aztán iszonyatos palávert rendeztek, mert a közelben keresgélő verebek közül az egyik az "Ő" fájukra talált repülni. Cserében rettenetes kiabálást és szárnycsapkodást mutattak be a gébicsek, és messzire üldözték a verebeket. Tényleg elképesztő élmény volt figyelni a szokásaikat ezeknek az apró, de annál sikeresebb vadászoknak. Remélem, hogy összesodor még velük is a sors!

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr314066891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.06.26. 09:00:22

Klassz képek. Gratulálok! :o)

Boda B. 2018.06.26. 09:13:04

@Attilajukkaja: Szia! Köszönöm szépen, örülök, ha tetszik :)

Üdv,
B

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása