Felszáll a Tigrispinty

Ez is eljött: brandet indítunk, hogy a blog madarainak érdekes, vicces és cool történetei minél több emberhez eljussanak, felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára.

Évek óta fotózom. Az volt – és még mindig az – a célom, hogy megörökítsem hétköznapi állatok hétköznapi mindennapjainak hétköznapi szeleteit – amik aztán valahogy mindig egyedülálló élményekké és történetekké állnak össze. Azért is indult ez a blog, hogy azok is láthassanak kukacot gyűjtő cigánycsukokat meg területüket védő gólyatöcsöket, akik amúgy a Kolosy térnél nem merészkednek közelebb a természethez és a madár az veréb, akkor is, ha fekete és károg. 

Az, hogy az Index rendre címlapra teszi a fotókat sokat segít, hogy minél több emberhez jussanak el ezek a sztorik, de valahogy mégis hiányérzetem volt – mintha nem lenne utóélete a fotóknak. Épp ezért régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy valamilyen branddé formáljam a hobbimat, ahol aztán tovább élhetnek a képek, vagy inkább történetek – a későbbiekben akár egy falra akasztott printen, vászontáskán, egy bögrén vagy pólón.
 
Jó pár hete dolgozunk munka után és hétvégéken azon, hogy létre tudjunk hozni valami izgalmasat, így született meg a Tigrispinty.
 
tp_instapromo_post.jpg
 
Az Instagram oldalunk már elindult, hogy izgalmas természetfotókkal hívjuk fel a figyelmet a természeti értékek védelmére és megóvására – és közben érdekes, vicces, cool történeteket meséljünk el Magyarország és Európa madarairól, röviden! 
 
Kövessétek a Tigrispintyet instán ITT!
Ja, és a blog ettől függetlenül természetesen tovább döcög a megszokott módokon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr615634268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása