Itt a tél, a téllel együtt pedig újra nagyon népszerű lesz a madáretető és a környéke. Az egyik ilyen etetős fotózásnál lettem figyelmes egy nagyhangú apróságra, az ökörszemre. Hetekig jártam vissza az etetőhöz, míg végül sikerrel jártam...

Az ökörszem az egyik legkisebb madarunk, alig 6-8 grammos apróság, akinek a hangja viszont messzire elhallatszik - szinte hihetetlen, hogy ekkora testből mekkora hang szakad ki. Jellegzetesen felismerhető a hangja mellett még arról, hogy sokszor mereszti merőlegesen felfelé a farktollait. Szóval adott volt a kis ökörszem, és azt is tudtam, hogy melyik bozótos területen lakik, viszont nagyon sokáig nem sikerült értékelhető fotót készítenem róla.

Szó szerint órákat vártam egy helyben, mozdulatlanul ülve a mínusz fokokban, és az esetek nagy többségében egy darab képet sem sikerült kicsikarnom az ökörszemből. Aztán az egyik alkalommal megláttam egy régóta ott korhadó hatalmas fatönköt, amit nagy erőfeszítések árán sikerült kiráncigálnom a bokor tövéből és egy sokkal kellemesebb beállításba helyeznem. A tetejét megszórtam magvakkal és kész is volt a természetes etető.

Másfél-két óra telt el anélkül, hogy a közelébe mentek volna a madarak, én is más pozíciót választottam, aztán egyszer csak észrevettem, hogy egy széncinege vissza-visszatér a tönk tetejére. Gyorsan bevettem magam a bozótba, letérdeltem és vártam. Másfél óráig nem történt semmi, már kezdtem kockára fagyni a mínusz két fokos hidegben, amikor egyszer csak matatást hallottam a mellettem levő bozótból. 

Egy villanás, még egy villanás és láttam, hogy az ökörszem a tönk mellett tekintget felfelé. Elakadt a lélegzetem, egy örökkévalóságnak tűnt, mire odafordítottam a fényképezőt, nehogy a hirtelen mozdulatok elrémisszék. De ő nem hogy megijedt, inkább pont arra a helyre repült, amit kitaláltam:

Mint a géppuska úgy kattogott a gépem, ő pedig kecsesen vágta magát pózba. Előbb megfordult:

Aztán megmutatta a másik profilját is:

Sőt, egymás szemébe is néztünk elég hosszan:

Aztán még egyszer körbe nézett:

Átreppent a tönk másik szélére:

És elégedetten távozott. 

Hetekig jártam oda teljesen eredménytelenül, aztán egyszer csak jókor voltam jó helyen. Az egész nem tartott tovább tíz vagy maximum húsz másodpercnél. Ezalatt 54 kép készült a kismadárról. Ha tegyük fel épp másfelé nézek, épp máshol állok, vagy épp lenézek, hogy milyen beállításokkal van a kamera, akkor lemaradok az egészről. Sőt, ha nem rángatom át a tönköt, ha nem megyek le aznap... Szóval messzire vezet ez, mindenesetre rettenetesen elégedett voltam önmagammal. 

Kétségkívül a legszebb ökörszemről készült fotóim ezek, sokáig fogom őket szeretettel nézegetni!