A lila fejű récék
Kalandok a Bledi-tónál - második rész

A bledi kiránduláson látott vadvilág első szereplője a szárcsa volt. Szerencsére nem volt egyedül a vízen, sokan rájöttek, hogy amíg vannak turisták, addig viszonylag kevés munkával biztos megélhetést lehet találni...

A fény továbbra is szemből jött, úgyhogy megpróbáltam új nézőpontból megörökíteni a vizet fröcskölő récéket. Először csak apró mozdulatokkal kevergették a vizet maguk körül:

img_1775.jpg

Aztán kiemelkedtek:

img_1763.jpg

img_1764_1.jpg

Intenzíven növelték a csapásszámot:

img_1767.jpg

img_1768.jpg

A végén pedig szinte már csak egy nagy vízgömb látszódott, annyira belejöttek: 

img_1770.jpg

img_1769.jpg

img_1771.jpg

img_1772.jpg

Két réce aztán elég hamar kivívta magának a figyelmemet, ha megmutatom az egyik képét, szerintem mindenkinek világos lesz, miért:

img_1754.jpg

Tudom: nagyon-nagyon valószínű, hogy csak a fény játszott velem, és valójában ő is zöld fejű, mint a többiek. Mindenesetre sikerült egy elég jó sorozatot készítenem a két lila fejű récéről. Félig kitárt szárnyakkal:

img_1761.jpg

Merülésből feljőve: 

img_1756.jpg

Lila szárnydíszeket villantva:

img_1757.jpg

Erőteljesen legyezve:

img_1758.jpg

És végül teljesen széttárt szárnyakkal:

img_1759.jpg

Azonban hamarosan megjelent a tó ura, aki a lila fejű récéket kegyetlenül elhajtotta - hogy ő ki volt, kiderül a következő részben.

A bejegyzés trackback címe:

https://benbodaphoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3414363143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ben Boda Photography

Izgalmas, érdekes, szórakoztató történetek - természetfotókkal mesélve.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

  • geegee: Haha, XXL-es, tarajos libák ezek. A nevük angolosan írva pedig game. Ha pedig sokat tökölsz a fény... (2020.06.26. 10:25) A gém, aki íbisz
  • geegee: A fácánnál ostobább jószág kevés van, amilyen szép, pont olyan hülye... :D Ha jön az autó, akkor n... (2020.05.13. 14:17) Az apróvadak Casanovája
  • geegee: Haha, ki qrvácskák... :D Miért nem vittél valami pár kockányi kis húsfélét, odacsalogatni őket köz... (2020.05.13. 14:17) Ravaszdiék a játszótéren
  • Boda B.: @Titus Pullo Urbi: Köszönöm :) (2020.05.11. 09:17) A kotorék ura
  • geegee: @Boda B.: Kösz. :-) (2020.04.15. 08:38) Fotózás a "karanténban"
süti beállítások módosítása